Jó félévnyi szünetekkel tarkított munka eredményeként elkészült és feltöltöttem a honlapom legújabb, harmadik változatát. A dizájn puritánabb, a szürke árnyalatai és a sötétbordó az uralkodó két szín. Egyszerűsítettem a menüt, a képgalériák bővítése is könyebb lesz. Teljesen új a blog, eddig ilyen nem volt. A galériák mindegyike a Jalbum képgalériakészítő program Mirage változata, a tartalomhoz illő színvilággal.
Honlapszerkesztésben a GoLive-t leváltottam Dreamweaver-re. Sajnos a nálam bevált Photoshop-Image Ready párost nem tudom tovább alkalmazni, a CS2 után megszüntették. A javasolt felbontás 1024*768 pixel, de széles formátumban is élvezhető.
Mind a megújult kinézettel, mind a tartalommal kapcsolatban szívesen veszem a kritikát.
Tavaszi fotós hétvége
Jozef Peňiasko barátunk nagyszerű helyszíneket talált Nagyrőce környékén. A Murány-patak völgyében egy felduzzasztott tó melletti panzió volt a táborhely. Innen jártuk be a környéket. Két friss modellünk volt, őket itthonról exportáltuk. Az időjárással is szerencsénk volt. Pünkösd előtt lement a nagy árvíz, Ádám is ki tudott jönni Sajógalgócról. Álmunkban sem gondoltuk, hogy utána lesz még egy nagyobb áradás, ami elmossa Edelényt, Sajóecseget és Felsőzsolcát…
Csak csodálkozok, hogy Jozef mennyire részletesen ismeri Dél-Szlovákiát, meg Gömört, Tornát is. Fogalmam sincs, hogy honnan ismerte azt az öreg bácsikát, akinek a hegyi tanyáján és annak környékén fotografáltunk. A kisöregnek vitt pálinka megtette hatását, még a két modell közé is beült. Közben „mély” átéléssel danolászott nekünk.
A Murány völgyében egymást érik a magnezitbányák, és azok meddőhányói. Érdekes holdbéli táj, jó háttér, de nem az a hely, ahol az ember szívesen leélné hátralévő nyugdíjas éveit. A meddő minden növényt kiöl maga körül.
Hiányos szlovák nyelvtudásunk eredményeként a panzióban az italok számlája helyett még egyszer kihozták a kört… Utána meglehetősen derűs hangulatba kerültünk.
Visszatérve a fényképezésre, az időjárás kegyes volt hozzánk. Azonkívül, hogy hétágra sütött a nap, helyes felhőcskék lágyították a fényt. Csak ki kellett várni a megfelelő pillanatot. Szerencsére, mert derítőlapot nem hozott senki. Bennem is régóta érlelődik az elhatározás, hogy beszerzek egy ilyet.
Koós László barátom ma hív telefonon, hogy megkaptam én is az EFIAP címet (Excellence of FIAP, azaz a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Kiválósága). A 2010-es szabályváltozás előtt, még a múlt év végén nyílt lehetősége öt magyarnak, hogy beadhassa a pályázatát. Sikerült. 2009-ben jóformán semmilyen pályázatra nem küldtem képet. Az őszi Észak-magyaron elért minden eddigi negatív rekord – egy elfogadott kép – hatására, dühből elküldtem ugyan azokat a képeket nemzetközi pályázatokra. Ott elfogadták, és meglett az EFIAP-hoz szükséges, hiányzó pontjaim.
Lőkös Zoltán barátom is megkapta az EFIAP címet. Gyanítom, hogy a legtöbb EFIAP címmel (és AFIAP+EFIAP címmel) büszkélkedő fotóklub Magyarországon a Felföldi Fotográfusok Szövetsége.
Szövetségünk eddigi legnagyobb projektje a saját fotóalbum kiadása. 34 aktív tagunk képei 82 képoldalon jelentek meg, reprezentatív formában. Egy pár éve már törtük a fejünket, hogyan is tudnánk közösen megjelentetni saját képeinket könyv formájában. Nem egy egyszerű katalógust akartunk, hanem klasszikus könyvet, színes nyomással, mélynyomópapírra, kemény kötésben. A kivitelezhető ötlet végül is Ádámtól jött: a tagok „vegyék meg” az oldalakat, és ennek fejében megkapják a könyv példányait. Ki-ki lehetőségéhez mérten „vett meg” képoldalakat. Az első képoldal árát úgy állapítottuk meg, hogy azt mindenki meg tudja fizetni. Egy kis szponzori pénz is sikerült felhajtani a versenyszférából. De ezen felül aztán semmi. Ha valamilyen pályázati pénzre ácsingóztunk volna, akkor ebből a projektből nem lett volna semmi. Magunk számára szoros ütemtervet szabtunk meg, november végére el kellett készülni az anyagnak, hogy Karácsonyra lehessen ajándékozni.
Persze az első könyvcsinálók buzgalma mellett sikerült elkövetni néhány bakit, a szlovák nevek átírása nem mindig sikerült, Juraj Tánčos AFIAP-ja is lemaradt, stb. Menet közben derült ki hogy még van két üres oldal, kellene valamit írni rá… Az Album – minden szerénység nélkül állíthatom – profi lett. Külön köszönet Patrus Sanyinak a könyvészeti szakmai segítségért!
ugrás az elejére…